A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Magyarország Müncheni Főkonzulátusával közös együttműködésben szervezett online rendezvényén a résztvevőknek lehetősége lesz üzleti tárgyalások folytatása mellett megismerni a hazai és a bajor fenntarthatósági és klímavédelmi stratégiákat, trendeket, valamint a Planet Budapest 2021 Sustainability Expo idei felépítését.
A rendezvény célja, hogy ismertesse a cégekkel, miért is éri meg fenntarthatónak lenni, illetve, hogy mit tesznek ennek érdekében olyan nagyvállalatok, mint például az Audi, és mindez mit jelent a beszállítók számára. A rendezvény második felében környezetvédelmi technológiákat és szolgáltatásokat nyújtó hazai és bajor vállalatokat kapnak tárgyalási lehetőéget a következő területekről: alternatív energia, légtisztítás; vízgazdálkodás, hulladékkezelés és újrahasznosítás, fenntartható ellátási láncok, stb.
A B2B találkozókat megnyitó angol nyelven zajló plenáris ülés programja:
I. Plenáris rész 10:00
- Nyitóbeszéd – Tordai-Lejkó Gábor főkonzul, Dr. Szabó Kristóf HEPA vezérigazgató
- Planet Budapest 2021 céljai – Heincz Balázs Főosztályvezető, Vízdiplomáciáért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Főosztály, Külgazdasági és Külügyminisztérium
- Bajoroszág fenntarthatósági stratégiájának bemutatása – Robert Winkler, Főosztályvezető Politika, Koordináció és Fenntarthatóság, Bajor Környezetvédelmi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium
- Fenntarthatóságra történő átállás, lehetőségek és kockázatok a vállalatok szempontjából – Prof. Reinhard Büchl tiszteletbeli szóvivő Umweltcluster Bayern,
- Környezetvédelmi okos megoldások, együttműködési lehetőségek – bemutatkozik a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, Toronyi Zoltán ügyvezető igazgató
- A közös cselekvés ereje az autóipari beszállítói láncokban és annak hatása a fenntarthatóságra, AUDI AG – Josef Schön, Corporate Strategy
- Miért fontos a fenntarthatóság a vállalatok számára, kockázatok és lehetőségek a fenntarthatóság kapcsán, KPMG Hungary.
II. Online B2B találkozók 12:00-18.00
Az online térben megvalósuló plenáris ülésen és az Enterprise Europe Network támogatásával megvalósuló üzletember találkozón (B2B) a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az esemény következő oldalán tehetnek meg legkésőbb április 20-áig: