A KKV szektor és a közszféra intézményeinek szóló, a de minimis keret terhére igénybe vehető ingyenes, akkreditált képzés! 

DigitalTech EDIH a digitális transzformációban támogatja a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, és az állami szektor intézményeit térítésmentesen igénybe vehető képzéseken és tanácsadási szolgáltatásokon keresztül üzletfejlesztési, kiberbiztonsági, fintech, blockchain és edtech témakörökben.

Az EDIH háttértámogatást biztosít azoknak, akik fejleszteni szeretnék üzleti folyamataikat és ennek érdekében digitális technológiákat szeretnének felhasználni, továbbá segítséget nyújt a finanszírozási, tőkebevonási lehetőségek megtalálásában.

A szolgáltatás hatékony térítésmentes eszköz a vállalkozások és közintézmények számára, amely elősegíti a versenyképességet és hatékonyságot.

A programban csak a kis- és középvállalkozások, illetve a közszféra intézményei vehetik igénybe a konzultációs vagy tréningszolgáltatásokat a „de minimis” keretük terhére (csekély összegű állami támogatás, melynek mértéke 3 pénzügyi évre vetítve 200.000 euro).

A 2004. évi XXXIV. törvény alapján KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen eléri, vagy meghaladja a 25%-ot.

Digitális transzformáció a marketingben

A képzés célja:

  • A tréning elősegíti a résztvevők jelenlegi marketingtevékenységének digitális átalakulását. 
  • A tréning elvégzésére személyes és online formában is van lehetőség. 

A képzés célcsoportja:

  • KKV vezetők és alkalmazottak, valamint a közszféra szektor alkalmazottai 

A képzés során megszerezhető kompetenciák:
A tréning résztvevője képes lesz a következőkre:

  • Kritikai gondolkodás keretében értékelni a jelenlegi marketingtevékenységét a digitális átalakulás szempontjából
  • Konkrét stratégiák tervezésére
  • Meghatározni a marketingtevékenységek magasabb szintre emelésének optimális módszereit a komplex problémamegoldási kompetencia fejlesztésével

A képzés óraszáma: 4 óra

A képzés tananyagegységeinek megnevezése:

  • Sikertényezők a marketingben: 1 óra
  • Esettanulmányok: 1 óra
  • Digitális marketingstratégia tervezése: 1 óra
  • Mesterséges intelligencia a marketingben: 1 óra

A képzés elvégzéséről szóló igazolás megnevezése: Tanúsítvány

Ha érdeklik képzéseink, a részletekért, időpontokért keresse kollégáinkat:

Simon Gábor

Zalaegerszeg

E-mail: een [at] zmva.hu