Sikertörténetek

Az Enterprise Europe Network irodák működésének célja, hogy támogatást nyújtsanak a vállalkozások számára, segítsék finanszírozási forráshoz jutásukat, kilépésüket a nemzetközi piacokra, új üzletfeleket találjanak számukra, lássák el őket olyan információkkal, mely segítségével megalapozott döntést hozhatnak új piacokra lépésükkel kapcsolatosan. Ehhez a hálózatnak számos eszköz áll rendelkezésére, melyeket a vállalkozások ingyenesen vehetnek igénybe. Olvashatnak néhány sikertörténetet, melyekben a kedvezményezett vállalkozások kollégáink segítségével lényeges segítséget kaptak működésükhöz, továbbá tájékozódhatnak múltbéli rendezvényeinkről is.

Sikertörténetek

Klaszter kapcsolatok

A PANFA- Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter részt vett 2015 év nyarán a ZMVA-EEN által szervezett Company Mission úton Romániába. Két régiót is célba vett a szakmai utazás, Kolozsvár környékét valamint a Székelyföldet Sepsiszentgyörgy célállomással.

Érdekes céglátogatások, eredményes üzleti találkozók zajlottak mindkét régióban, melynek eredményeképpen a PANFA Klaszter 3 klaszterrel is hosszútávú együttműködésben állapodott meg.

Pályázati partner keresése

Megkereste 2015 évben a ZMVA-EEN irodát a nagykanizsai székhelyű Hidrofilt Kft, mely szerint szeretne beadni a CENTRAL EUROPE programban egy pályázatot, de ehhez külföldi együttműködő partnerre lenne szüksége. Az Enterprise Europe Network-nek van egy ilyen szolgáltatása, hogy belső levelezési rendszerén keresztül partnert keres beadandó projektekhez.

Miután feltettük a rendszerbe a partnerkeresését két EEN partner is jelentkezett, hogy van olyan ügyfele, akit érdekelhet a pályázat, és miután telefonon megkeresték őket és az ügyfelek megerősítették, hogy részt vennének a projektben, megkaptuk EEN-es kollégáinktól a két cég adatait, melyet továbbítottunk ügyfelünknek. A szlovák Energy Cluster of Presov és a Cseh Balneology Research Institute is részévé vált a projektnek, így összeállt a nemzetközi konzorcium és beadták pályázatukat a programban.

Magyar könyvek forgalmazása Erdélyben

2015 év őszén beutazó company missiont szervezett a ZMVA-EEN, mely keretében székelyföldi vállalkozások jöttek régiónkba, hogy kapcsolatokat építsenek, jó gyakorlatokat lássanak. A céglátogatások során a csoport ellátogatott a soproni székhelyű Erfaret Kft- hoz, hogy megtekintse az ipari ügyfeleknek bérmunkában végzett 3D nyomtatást. A cég e tevékenységén túl egyedi, elsősorban faiparhoz kötődő könyvforgalmazással is foglalkozik, melyre a találkozót követően üzleti megállapodást kötöttek, mely szerint a Ko-FA Assosiation Erdélyben forgalmazza az Erfaret Kft által kiadott magyar nyelvű könyveket.

Új úti cél beépítése utazási irodánál

2015 évben a ZMVA-EEN részt vett társszervezőként a Pozsonyi turisztikai kiállítás társrendezvényeként szervezett üzletember-találkozón, melyre két zalai utazásszervezőt is sikerült kivinni. Sikeres tárgyalásokat követően a zalaegerszegi Nyakas-tours megállapodást kötött szlovák tárgyaló partnerével és új uticélként beépítette utazási kínálatába a szlovák ajánlatot.

Finanszírozási forrás saját tulajdonú ingatlan vásárlásához, majd bővítéséhez, felújításához.

A Fabafabak Kft vállalkozást 2011. évben alapították, fabútorok, fabútor elemek gyártása és kiskereskedelme céljából. Nemzetközi kapcsolatai jelentősek, német és szlovén partnerei is vannak. A gyártási és raktározási tevékenység eddig bérelt helyiségben folyt. A megrendelésszám növekedése és a költséghatékonyság figyelembe vétele miatt is szükségessé vált, hogy saját tulajdonú ingatlant vásároljanak, melyben lehetővé válik a termelés bővülése. Ezen elképzeléséhez az ügyfél talált egy megfelelő helyen levő 283m2 alapterületű műhelyt, melyet átalakítva, felújítva megvalósíthatná elképzeléseit, céljait. Ekkor felkereste irodánkat, hogy segítsünk terveikhez finanszírozási forrást találni.

A finanszírozási tanácsadást követően, – melyben megvizsgálták, hogy a vállalkozás megfelel a program követelményeinek- 2 egymást követő évben is beadták pályázatukat a Kombinált Mikrohitel programra, melyeket el is nyertek, és sikerült két ütemben megvalósítani a komplett beruházási elképzeléseiket:

– Ingatlan vásárlás
– Ingatlan felújítás, bővítés, korszerűsítés

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

A vállalkozás a finanszírozásnak köszönhetően bővíteni tudja termelési volumenét, nagyobb és saját üzemcsarnokai vannak, ezáltal növeli árbevételét.

Finanszírozási forrás új termékcsoport bevezetéséhez

Horváth László 1992 óta zöldség-gyümölcs nagykereskedéssel foglalkozik. Emellett a családjával 3,5 ha-on almát termesztenek. Az alma tárolására korszerű hűtőházak állnak a vállalkozó rendelkezésére.

Jelenleg 7 megyében végez kiszállítást gépjárműveivel, valamint heti 4 alkalommal Budapesten is szolgál ki partnereket. Számos magyarországi nagykereskedelmi hálózattal áll partneri kapcsolatban.

A vállalkozás új termékcsoportot kíván bevezetni a piacra. Ezen új termék bevezetésének finanszírozására szeretné fordítani a vállalkozó a hitelt.

A finanszírozási tanácsadást követően, – melyben megvizsgálták, hogy a vállalkozás megfelel a program követelményeinek beadták pályázatukat a Mikrohitel programra, melyet el is nyertek, és sikerült megvalósítani terveiket.

Az „Országos és Helyi Mikrohitel Alap” program célja, hogy segítségével mikro-, kis- és középvállalkozások számára jobb finanszírozáshoz való hozzáférést biztosítsanak. A Mikrohitel Program egy speciális támogatás mikrovállalkozások részére, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

A vállalkozás a finanszírozásnak köszönhetően technológiai fejlesztést valósított meg, mellyel új termékcsoportot tudott bevezetni a piacra, ezáltal új piacokat ért el és növelte versenyképességét.

Finanszírozási forrás munkahely létrehozására, új vállalkozás indítására

A Kávéház Zalaegerszeg Kft tulajdonosa korábban egy másik vállalkozás keretében 10 évig sikeresen üzemeltetett egy kávézót.

A korábban megszerzett szakmai tapasztalatokat kihasználva kívánt a társaság tulajdonosa egy új vendéglátóegységet kialakítani. A társaság hosszú távú sikerét a több évtizedes szakmai tapasztalatra alapozza a társasság tulajdonosa.

A finanszírozási tanácsadást követően, -melyben megvizsgálták, hogy a vállalkozás megfelel a program követelményeinek- beadták pályázatukat az „Új Széchenyi hitel” programra, melyet elnyertek.

Az „Új Széchenyi Hitel”program az Európai Unió ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap) programjának és a Magyar Állam közreműködésének segítségével mikro-, kis- és középvállalkozások számára kíván jobb finanszírozáshoz való hozzáférést biztosítani.

A vállalkozás a finanszírozásnak köszönhetően megvalósította elképzeléseiket. Megnyitották az új speciális igényeket kielégítő kávézót, ahol 3 fő részére munkahelyet hoztak létre.

Finanszírozási forrás üzlethelyiség megvásárlásához, technológiai felújításhoz (gépek, eszközök)

Az N. A Ker Gastro Kft bérelt helyiségben üzemeltetett éttermet kezdetektől fogva sikeresen.

A Vállalkozás az eltelt években megerősödött annyira, hogy elhatározta a bérlemény megvásárlását és felújítását, ezért felkereste irodánkat, hogy segítsünk terveikhez finanszírozási forrást találni.

A finanszírozási tanácsadást követően, – melyben megvizsgálták, hogy a vállalkozás megfelel a program követelményeinek- beadták pályázatukat a Kombinált Mikrohitel programra, melyet el is nyertek, majd beadták pályázatukat az „OMA hitel” programra is, melyet szintén elnyertek.

Az „Országos Mikrohitel Alap”program célja, hogy segítségével mikro-, kis- és középvállalkozások számára jobb finanszírozáshoz való hozzáférést biztosítsanak.

A Kombinált Mikrohitel Program egy speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

A két elnyert pályázat segítségével sikerült két ütemben megvalósítani a komplett beruházási elképzeléseiket:

– Ingatlan vásárlás
– Technológiai felújítás: konyhai berendezések, eszközök

A vállalkozás a finanszírozásnak köszönhetően felújított modern technológiával felszerelt saját tulajdonú üzlettel rendelkezik a belvárosban, ezáltal csökkenti költségeit és növeli árbevételét.

Finanszírozási forrás telephely létesítésére

A Tazoro Kft vállalkozás földmunkákat és fuvarozást végez egyre bővülő gépparkkal. Eddigi telephelyét kinőtte, kevés volt a gépek parkoltatására a hely, illetve nem állt rendelkezésre megfelelő műhely a gépek javítására. A tulajdonosok elhatározták, hogy új telephelyet vásárolnak, ezért felkeresték irodánkat, hogy segítsünk terveikhez finanszírozási forrást találni.

A finanszírozási tanácsadást követően, – melyben megvizsgálták, hogy a vállalkozás megfelel a program követelményeinek beadták pályázatukat a Kombinált Mikrohitel programra, melyet el is nyertek, és sikerült megvalósítani terveiket:

– Ingatlan vásárlás

A Kombinált Mikrohitel Program egy speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

A vállalkozás a finanszírozásnak köszönhetően növelni tudja megrendelés állományát és alkalmazottainak számát.

ZALAIPARKER Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A vállalkozás 1991-ben alakult, vas- edény és háztartási cikkek kiskereskedelmével foglalkozik. 3 telephellyel rendelkezik Zalaegerszegen, melyből egy belvárosi üzlet és két városközpont-közeli telephely. A 2013 évi téli készlet nagy mennyiségben megmaradt, ezért a vállalkozásnak nem volt elegendő forrása, hogy nyári készletet vásároljon az üzletekbe.

Előzőleg megkerestek néhány bankot, de mivel ingatlanjaik keretbiztosítékkal terheltek voltak, így egyik bank sem adott pozitív választ. Ezt követően a Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, hogy szeretné megvásárolni a bérleményt. Érdeklődött, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – a „HMA- Helyi Mikrohitel Alap” hitelét javasolta a vállalkozónak.

Ez egy speciális program a maximum 2 millió euro árbevétellel rendelkező mikro-vállalkozások részére, mely keretében kedvezményes hitelt kaphatnak.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

Segítségével meg tudta vásárolni a nyári árukészletet üzletei számára, így zavartalanul folytathatta tevékenységét. Ezzel dolgozói létszámcsökkentést sikerült elkerülni, tehát létszám megtartó ereje volt a forgóeszköz hitelnek.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A magyarországi Vállalkozásfejlesztési Alapítványok 1992 óta segítik a mikrovállalkozásokat programjakkal. Ezek egyrészt tanácsadással egybekötött konzultációkat jelentenek, továbbá kedvezményes hitelkonstrukciókat, mely keretében azok a kezdő vállalkozások és mikrovállalkozások is kedvező hitelhez juthatnak, amelyek még nem „bankképes” ügyfelek.

Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

SZÁM-PONT Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A vállalkozás 2001-ben alakult, fő tevékenysége oktatás, felnőttképzés. Saját tulajdonú székhelyén 9 jól felszerelt oktatóterme van.

A vállalkozó elnyert egy nagy összegű TÁMOP projektet, amelyben különböző vidéki helyszíneken havonta 15 tanfolyamot tartanak. A termeket bérelik, tankönyveket kell vásárolni, az oktatókat folyamatosan fizetni kell, azonban az elnyert pályázat utólagos finanszírozású.

Az ügyfél irodánkhoz fordult (HU150225-05), hogy segítsünk finanszírozási forrást találni, mellyel a pályázat költségeit képes előfinanszírozni.

Érdeklődött, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – a „OMA- Országos Mikrohitel Alap” hitelét javasolta a vállalkozónak.

Ez egy speciális program a maximum 2 millió euro árbevétellel rendelkező mikro-vállalkozások részére, mely keretében kedvezményes hitelt kaphatnak.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vállalkozás a hitelnek köszönhetően képes előfinanszírozni a nagy összegű pályázatot, amelyet elnyert, ezáltal árbevétele jelentősen növekszik. A 6 fő állandó alkalmazotton kívül további 5-10 fő megbízásos alapon történő foglalkoztatását biztosítja.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. A bankok hitelezési tevékenysége jelenleg is minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A magyarországi Vállalkozásfejlesztési Alapítványok 1992 óta segítik a mikrovállalkozásokat programjakkal. Ezek egyrészt tanácsadással egybekötött konzultációkat jelentenek, továbbá kedvezményes hitelkonstrukciókat, mely keretében azok a kezdő vállalkozások és mikrovállalkozások is kedvező hitelhez juthatnak, amelyek még nem „bankképes” ügyfelek.

Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

VERNICE Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A társaság 2013 őszén ipari festék nagykereskedelemi tevékenységbe kezdett. Időközben 3 forgalmazótól is 10 éves kizárólagos forgalmazási jogot szerzett, ami megalapozza, hogy a cég a nyugat-magyarországi festék-nagykereskedelem meghatározó szereplőjévé váljon. Az újonnan szerződött termékek egy részével egyfajta piaci rést elégítenek ki, mivel e termékek eddig hiányoztak a magyar piacról.

A társaság nagykereskedelmi hálózat kialakítását tűzte ki célul. Mivel a termékeket építkezéseken és a gépiparban használják, nagy készletre van szükség, melynek finanszírozására forrást kellett találniuk.

A vállalkozás a Zala megyei kollégákhoz (HU150225-05) fordult, hogy segítsünk finanszírozási forrást találni. Érdeklődött, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – a „Új Széchenyi hitel program” hitelét javasolta a vállalkozónak.

Az „Új Széchenyi Hitel”program az Európai Unió ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap) programjának és a Magyar Állam közreműködésének segítségével mikro-, kis- és középvállalkozások számára kíván jobb finanszírozáshoz való hozzáférést biztosítani.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vállalkozás a finanszírozásnak köszönhetően bővíti termékpalettáját és ezáltal jelentősen növeli árbevételét.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. A bankok hitelezési tevékenysége jelenleg is minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A magyarországi Vállalkozásfejlesztési Alapítványok 1992 óta segítik a mikrovállalkozásokat programjakkal. Ezek egyrészt tanácsadással egybekötött konzultációkat jelentenek, továbbá kedvezményes hitelkonstrukciókat, mely keretében azok a kezdő vállalkozások és mikrovállalkozások is kedvező hitelhez juthatnak, amelyek még nem „bankképes” ügyfelek.

Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

ANNOTIR Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A vállalkozás 1997-ben alakult, vas- műszaki kiskereskedelemmel foglalkozik. A vállalkozás megalakulása óta bérleményben dolgozik. Költségeik jelentős részét teszi ki ez a tétel. A verseny a piacon egyre erősödik, ezért a piacon maradáshoz hatékonysági lépéseket szükséges tenni.

A cégvezető a Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vissza nem térítendő támogatás keretében 4.500.000,-Ft-ot nyert el, mely segítségével a vállalkozás meg tudta vásárolni a bérelt üzlethelységet és saját üzletében folytathatja tevékenységét. Ez jelentős költségmegtakarítást hoz a jövőben, mely által a vállalkozás versenyképessége nő és meg tudja tartani 2 alkalmazottját.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget, támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

KINCSES ÉS KINCSES Bt., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A Kincses & Kincses Bt 1994-ben alakult és a város meghatározó fényképész szolgáltatója. A vállalkozás egy belvárosi üzletben folytatja tevékenységét, mely időközben az eszközfejlesztések következtében kicsinek bizonyult, ezért irodánkhoz fordult, hogy az üzlet bővítése céljából megvásárolná a szomszédos épületet, a fal kibontásával megnövelné az üzlet területét.

A cégvezető a Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vissza nem térítendő támogatás keretében 6.795.000,-Ft-ot nyert el, mely segítségével a vállalkozás bővíteni tudta szolgáltatásait – a nagyobb üzletnek köszönhetően-, ezáltal növekedett az éves árbevétele, továbbá meg tudta és tudja tartani az 5 fő alkalmazottját.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget, támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

NA KER ÉS GASTRO Kft. 

Alap probléma:

A vállalkozás 1995-ben alakult, éttermi vendéglátással foglalkozik. A vállalkozás megalakulása óta bérleményben dolgozik. Költségeik jelentős részét teszi ki ez a tétel. A vendéglátásban alapvető a minőségre és a higiéniára is figyelmet fordítani, ezért a vállalkozás konyhai eszközeit is szükségessé vált megújítani.

A vállalkozás vezetője a Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, hogy szeretné megvásárolni a bérleményt. Érdeklődött, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása, majd egy év múltán ismét visszatért és a konyhai eszközök cseréjéhez és a nyílászáró cseréhez keresett finanszírozási forrást.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – első alkalommal az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Második alkalommal ennek a nagyon kedvezményes hitelnek az igénybevételére nem volt mód, ezért az Országos Mikrohitel alap által igénybe vehető kedvezményes hitelt ajánlottuk.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek 2012 évben benyújtotta pályázatát, melyeket sikeresen elnyert, megvásárolta az addig bérelt vendéglátó egységet. Az elnyert konstrukció vissza nem térítendő támogatást és visszatérítendő hitelt egyaránt tartalmazott.

2013 évben a konyhai eszközök cseréjére, nyílászáró cserére került sor hitel segítségével. Mivel az ingatlan terhelt volt banki hitel ebben az esetben szóba sem jöhetett, így az ügyfél már eleve munkatársainkat kereste fel.

A beruházások által a vállalkozás modernizálta eszközeit, energiahatékonyságát növelte, mind a nyílászáró cserével, mind a korszerűbb konyhai technológia által. Állandó költségeit csökkentette, mely a hitelek lejártát követően egy biztonságosan nyereséges működést biztosít számára.

Külön sikerként értékeljük, hogy a vállalkozás immár második alkalommal jutott forráshoz segítségünkkel, így a vállalkozás fejlődése folyamatosan biztosított.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

SZENTMIHÁLYI NYOMDA Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A cég 1997 –ben alakult. Saját tulajdonú épületben folytatja nyomdaipari tevékenységét. Az épületet kívülről már felújították, de eddig a belső fejújításra nem került sor. Szükségessé vált, hogy a világítást és a fűtésrendszert korszerűsítsék, álmennyezetet alakítsanak ki. A fűtésre korszerű infra technológiát kívántak bevezetni, mellyel kb. 30 %-os energia megtakarítás várható. A ledes világítás kiépítésével további energiát takarítanak meg

A cégvezető a Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vissza nem térítendő támogatás keretében 9.897.119,-Ft-ot nyert el, mely segítségével a vállalkozás jelentősen csökkenteni tudta költségeit, továbbá a 6 fő alkalmazottnak egészségesebb munkakörülményeket tudott biztosítani.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget, támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

FABAFABAK Kft., Nagykanizsa

Alap probléma:

A vállalkozás 2011-ben alakult, bútorgyártással foglalkozik. Fa bútorok, bútorelemek gyártásával foglalkozik. Magyar, német és szlovén partnerei vannak. A vállalkozás megalakulása óta bérleményben dolgozik. Költségeik jelentős részét teszi ki ez a tétel. A Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, hogy szeretné megvásárolni a bérleményt. Érdeklődött, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vissza nem térítendő támogatás keretében 10.000.000 Ft-ot nyert el, mely segítségével meg tudta vásárolni a bérlemény üzemcsarnokot és saját épületében folytathatja tevékenységét. 

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

ETALON ZALA Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A vállalkozás 2003-ben alakult, nyílászárók beépítésével, cseréjével, valamint kisebb mértékben építőipari tevékenység, mint gipszkartonozás, épületárnyékolás foglalkozik. A vállalkozás megalakulása óta bérleményben dolgozik. Költségeik jelentős részét teszi ki ez a tétel. A Zala megyei kollégákhoz(HU150225-05) fordult, hogy szeretné megvásárolni a bérleményt. Érdeklődött, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre, melyeknek felel meg ezek közül vállalkozása.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vissza nem térítendő támogatás keretében 7.425.000 Ft-ot nyert el, mely segítségével meg tudta vásárolni a bérlemény üzlethelységet és saját üzletében folytathatja tevékenységét.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minál több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

GRAFIT-DESIGN Kft., Zalaegerszeg

Alap probléma:

A vállalkozás 2012-ben alakult, grafikai kivitelezéssel, nyomdai munkák előkészítésével foglalkozik. A tulajdonos 1996 óta végzi e tevékenységet, először egyéni vállalkozóként, majd Bt formában, 2012-től pedig Kft formában. A vállalkozás bérelt üzlethelyiségben dolgozik, mely egy belső udvari kisméretű helyiség. A tevékenység folyamatos fejlesztést igényel, nagyobb területet kíván. A Zala megyei kollégákhoz (HU150225-05) fordult, hogy szeretne egy városközponti, a jelenleginél nagyobb üzletet vásárolni, ehhez finanszírozási forrást keres.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek benyújtotta pályázatát, melyet sikeresen elnyert.

A vissza nem térítendő támogatás keretében 9.720.000 Ft-ot nyert el, mely segítségével meg tudott vásárolni egy nagy kirakati felülettel rendelkező, közvetlenül az utcáról nyíló üzlethelyiséget, mely 28nm-rel nagyobb a jelenlegi bérleménynél.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

ZALAROAD Kft., Lenti

Alap probléma:

A vállalkozás 1995-ben alakult, útépítési munkákkal foglalkoznak, földes, kavicsos és aszfaltos utakat építenek. A vállalkozás eszközeit és telephelyeit is szükségessé vált megújítani, ezért a Zala megyei kollégákhoz (HU150225-05) fordult, hogy tudnak-e finanszírozási forrást ajánlani.

Intézkedések:

A KKV finanszírozással foglalkozó kollégánk személyes tanácsadás keretében – miután áttekintették a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit – az „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitelt” javasolta a vállalkozónak.

Ez speciális támogatás mikrovállalkozások részére, mely keretében a 100 %-os beruházási értékből 45 % vissza nem térítendő támogatást és további 45 % kedvezményes hitelt kaphat a „Új Széchenyi terv kombinált mikrohitel program” keretében melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz a kohéziós politika keretében.

Az ügyfelet személyes tanácsadás keretében elláttuk a szükséges információkkal, áttekintettük a pályázati formanyomtatványt, és elláttuk az ennek kitöltéséhez szükséges tanácsokkal.

Eredmény:

Az ügyfél nagyon kedvezőnek találta a lehetőséget, és miután megfelelt a feltételeknek 2011 évben és 2012 évben is benyújtotta pályázatát, melyeket sikeresen elnyert.

2011 évben új gépek vásárlására nyert el vissza nem térítendő támogatást és visszatérítendő hitelt egyaránt, melyből egy minikotrógépet és egy hidraulikus kalapácsot vásárolt a cég. A kibővített eszköztár, az új technológia, már a tárgyévben segített a vállalkozás árbevételének növelésében.

2012 évben a rossz állapotban levő telephely felújítására és 70 nm-rel való kibővítésére nyert el ismét vissza nem térítendő támogatást és visszatérítendő hitelt egyaránt a vállalkozás, mely a 9 főt alkalmazó cégnél létfontosságú beruházás volt. A pénzösszegből új irodát, irattárat, szociális helyiségeket és egy fedett gépbeállót alakítottak ki. A gépparkot is sikerült tovább bővíteni egy talajfúrógép beszerzésével. Összességében azt várják a beruházástól, hogy piaci részesedésüket, ezáltal bevételüket tovább tudják növelni.

Tapasztalat:

A magyar KKV-k az elmúlt 22 évben folyamatosan tőke- és forráshiánnyal küszködtek. Ez a probléma a 2008.évi gazdasági világválság hatásaként hatványozódott. Jelenleg is a bankok hitelezési tevékenysége minimális, a vállalkozások alig-alig jutnak hitelhez.

A kohéziós politika keretében sikerült egy olyan programot létrehozni, mely néhány éve sikeresen segíti a magyar elmaradott térség mikrovállalkozásait, hogy támogatáshoz és kedvezményes hitelhez jussanak. Tapasztalataink szerint ez egy nagyon sikeres program, mely a mikrovállalkozások egy részének komoly segítséget támogatást jelent. Mint Enterprise Europe Network iroda, egyik kiemelt feladatunknak a KKV-k finanszírozási forráshoz juttatását tekintjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több mikrovállalkozás értesüljön e lehetőségről és tudja igénybe venni azt.

Keressen minket!

Telefon
+36 92 316 033

E-mail

Ügyfélszolgálat
8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.
8360 Keszthely, Szalasztó utca 22.
8960 Lenti, Deák Ferenc utca 4.
8800 Nagykanizsa, Sugár utca 10.

Ügyfélfogadás
Hétfő – Csütörtök: 08:00–15:30
Péntek: 8:00–14:00

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kövessen minket!