Szervezet

Mit jelent az Enterprise Europe Network (EEN)?

A világ legnagyobb és egyben az Európai Unió egyetlen vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó hálózata magas színvonalú és sokrétű szolgáltatásaival segíti a még nem, vagy csak alkalmilag exportáló cégeket, de segítséget nyújt a már exportáló kis- és középvállalkozásoknak is. Üzleti és innovációs partnerkereső szolgáltatásai révén hozzásegíti a vállalkozásokat, hogy még versenyképesebben tudjanak működni a külpiacokon, valamint gyakorlati támogatást nyújt a határokon átnyúló üzleti és innovációs tevékenységhez.

A Hálózat több, mint 60 országban, 600 intézményben van jelen. Ágazattól függetlenül bármely hazai vállalkozás igénybe veheti szolgáltatásait. A kutatóktól, a kezdő vállalkozásokon, illetve vállalkozni kívánó fiatalokon át egyetemek és klaszterek is ügyfélkörének szerves részei.

Milyen szervezetek alkotják a hálózatot?

Magyarországon a hálózatot működtető konzorcium koordinátora a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA), tagjai pedig kereskedelmi- és iparkamarák (Győr, Pécs, Székesfehérvár, Debrecen, Szeged), valamint a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat konzorcium megyei szervezetei (Zalaegerszeg, Nyíregyháza).

A vállalkozások számára a legfontosabb előny az úgynevezett „no wrong door” koncepció érvényesítése a hálózat működésében: bárhol fordul a mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) a hálózat tanácsadóihoz, mindenütt egységesen magas színvonalú tanácsadásban részesül.

Milyen szolgáltatásokat nyújtunk a magyar kis és középvállalkozások számára?

„Üzletfejlesztés karnyújtásnyira” – ahogy a hálózat szlogenje is tükrözi; Európa és az ország bármely pontján is fordul a kis és középvállalkozás hálózatunk tanácsadójához, mindenhol a teljes Enterprise Europe Network tudása, kapcsolatai és szakértelme segíti őt vállalkozása fejlesztésében a következő témákban:

– Az uniós piacra lépés támogatása

A hozzánk forduló mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) az uniós piacon való aktív részvételét elősegítő információs rendezvények, cégre szabott tanácsadás, belföldi és külföldi üzletember találkozók szervezése, üzleti partnerkereső adatbázis működtetése.

Segítség az új potenciális kereskedelmi partnerek felkutatásában, az új piacokon való megjelenésben, tájékoztatás az Európai Unióban folyó tevékenységekről és lehetőségekről.

– A technológia-transzfer támogatása

A technológia-transzfert, az innovációt, és ezen belűl a mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) versenyképességének növelését célzó szolgáltatások:

      • Innovációs „brokerage eventek”, konferenciák, technológia-transzfer rendezvények szervezése, technológia transzfert elősegítő adatbázis működtetése.
      • Tanácsadás a szellemi tulajdonjoggal, szabványokkal és az innovációhoz kapcsolódó más uniós szabályozásokkal kapcsolatban

– Az EU kutatás fejlesztési programjaiban való részvétel támogatása

Az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjában, a H2020-as pályázatokban való részvételt támogató szolgáltatások: nemzetközi partnerkeresés, pályázatíró rendezvények.

A hálózat – egyedülálló módon – kétoldalú kommunikációt biztosít a vállalkozások és az Európai Unió döntéshozói között, biztosítják a nézetek cseréjét mindkét irányban.

– Pénzügyi forrásokhoz jutás

Pénzügyi források biztosítása, közvetítése a vállalkozások fejlesztési terveinek megvalósítása érdekében. Személyre szabott tanácsadás biztosítása.

– Mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) visszajelzése

Egyedülálló kommunikációs csatorna, amelyen keresztül a KKV-k véleményét el tudjuk juttatni az európai döntéshozókhoz, az alábbi formákban: konzultáció, kérdőív, panel

Amennyiben sikerült felkelteni érdeklődését, kérem forduljon bizalommal az Enterprise Europe Network hálózat zalaegerszegi, valamint nagykanizsai kollegáihoz. Kérjen személyes konzultációt előzetes időpontfoglalással.

Enterprise Europe Network  Magyarország linkje: http://www.enterpriseeurope.hu
Enterprise Europe Network központi link: http://een.ec.europa.eu

Szektorcsoportok az Enterprise Europe Network hálózatában

Az Enterprise Europe Network hálózatban 17 szektorcsoport munkálkodik.

A szektorcsoportok tagjai az Enterprise Europe Network hálózat munkatársai, akik adott iparág vállalkozásainak kívánnak többlet szolgáltatást nyújtani régiójukban.  A szektorcsoportok célja, hogy adott iparágon belül segítsen új nemzetközi kapcsolatokat építeni a vállalkozásoknak, akár egymás között Európában, akár közösen a harmadik országok felé.

Turizmus és Kulturális Örökség szektorcsoport

A turizmus a harmadik legnagyobb gazdasági iparág az EU-ban. Irodánk által képviselt Nyugat-Dunántúlon, ezen belül Zala megyében is számtalan jelentős turisztikai attrakció van, ezért a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány regionális vezetője kezdetőktől (2008-tól) részt vesz a Turizmus szektorcsoport munkájában, hogy népszerűsítse a régiót, és az országot.

Olvasson bővebben a “Turizmus és Kulturális Örökség” Szektorcsoportról!

Simon Gábor

Enterprise Europe Network projekt munkatárs

Cím: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Zalaegerszegi Iroda
(8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.)

E-mail:

Kerekes Gábor

Enterprise Europe Network projekt munkatárs

Cím: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Nagykanizsai Iroda
(8800 Nagykanizsa, Sugár u. 10.)
E-mail:

A „Hungarian Consortium for Enterprises” c. projekt megvalósulását a Miniszterelnökség Területfejlesztési Parlamenti Államtitkársága is támogatta.
A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány részére 26.493.575 Ft költségvetési támogatás került megítélésre a „2023. évben közvetlen irányítású uniós programok keretében megvalósuló projektek önerő költségének hazai forrásból történő támogatásához” c. felhívás keretében.

Keressen minket!

Telefon
+36 92 316 033

E-mail

Ügyfélszolgálat
8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.
8360 Keszthely, Szalasztó utca 22.
8960 Lenti, Deák Ferenc utca 4.
8800 Nagykanizsa, Sugár utca 10.

Ügyfélfogadás
Hétfő – Csütörtök: 08:00–15:30
Péntek: 8:00–14:00

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kövessen minket!