Nem állt le az üzletember találkozók szervezése a koronavírus időszakában sem, csak – ahogy sok minden más is – a virtuális világba költözött egy időre.

Érdekes tapasztalatot is hozott a kényszermegoldás. Korábban sokszor előfordult, hogy a cégvezetők a hosszú utazást igénylő találkozókra sales-es és marketinges kollégáikat delegálták. Most az online térbeli megbeszéléseken mind a cégvezetők, mind kollégáik, vagy akár tolmácsaik is jelen lehetnek úgy, hogy közben nem veszítenek időt az utazással. Természetesen ez a megoldás a kiállítások hangulatát nem pótolja, de az üzleti kapcsolatok kialakítását segíti.

Virtuális találkozók – mik ezek?
Az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozóinak résztvevői már megismerhették a B2Match felületet, ami most kibővült egy video konferencia alkalmazással, a program pedig figyelembe veszi a tárgyalófelek közti esetleges időeltolódást.

Milyen technikai háttérre van szükség a részvételhez?
A B2Match felületen rendezett virtuális üzletember találkozókon való részvételhez egy normál számítógépre telepített és megfelelően frissített web böngészőre, egy mikrofonra és egy web kamerára van szükség.

Mit kell tennie annak, aki részt kíván venni a virtuális üzletember találkozókon?
Semmi mást, csak mint a normál találkozók esetében:

– regisztrálni angol nyelven

– kitölteni a szervezeti, személyes és együttműködési profilt

– áttekinteni a résztvevők profiljait, és megbeszélést kezdeményezni velük

– „részt venni”, azaz a szoftver által generált (vagy kiválasztott) időpontban lefolytatni az online tárgyalásokat.

Milyen virtuális események lesznek a közeljövőben?

Care & Industry together against CORONA

Európai platform a koronavírus legyőzésére

Nyitva: 2020. december 31-ig.

Ez a digitális platform december végéig várja az érdeklődő vállalkozásokat, akik a témában online üzleti és együttműködés létrehozását célzó tárgyalásokat bonyolíthatnak le.

A platformra egészségügyi, ipari, kormányzati vagy akadémiai résztvevők regisztrációját várják.

Kapcsolódó témák:

      • Fogyasztási cikkek (megelőzés, diagnosztika, kezelés, rehabilitáció)
      • Diagnosztika (orvosbiológia, orvosi technológia)
      • Sürgősségi ellátás, életmentő felszerelések
      • Kórházi, ápolási és gondozási berendezések
      • Higiéniai, sterilizáló, fertőtlenítő szerek
      • Képalkotó vizsgálatok
      • Információs technológia
      • Kommunikációs technológia
      • Intenzív betegellátás, aneszteziológia, lélegeztetés
      • Labortechnológia
      • Fizikoterápia
      • Szabadidő
      • Intézkedések koronavírus kapcsán, támogatások
      • Egyéb.

Bővebb információ és jelentkezés: https://care-industry-together-against-corona.b2match.io/

Eurostars@Knowledge for Growth 2020

Virtuális B2B dátuma: 2020. május 27.

Személyes találkozók (tervezett) dátuma: 2020. szeptember 9. Gent, Belgium

Az Eurostars élettudományoknak szentelt üzletember találkozójára a tervek szerint 2 alkalommal is sor kerül idén a koronavírus miatt: május 27-én online, szeptember 9-én – a tervek szerint – személyesen is találkozhatnak a vállalkozások és kutatóintézetek képviselői, ekkor már egy konferencia keretében. A kutatás-fejlesztési projekteket támogató pályázati partnerkereső rendezvényt és konferenciát az Enterprise Europe Network és Belgium, Hollandia és Németország állami ügynökségei szervezik.

(Fontos kapcsolódó információ: a Eurostars pályázat következő beadási határideje: 2020. szeptember 3.)

Bővebb információ & jelentkezés a konferenciára és üzletember találkozóra: https://eurostars-knowledgeforgrowth-2020.b2match.io/

BioWin Cooperation Platform COVID-19

Vallónia egészségipari klasztere, a BioWin és a vallon kormány létrehozott egy interaktív platformot a konkrét és fontos egészségügyi kezdeményezések összegyűjtésére. Ezen témákat a válság alakulása szerint módosítják és frissítik.
Jelenleg az alábbi témák vannak a fókuszban:

      • Új diagnosztikai megközelítések fejlesztése és gyártása
      • Adattudomány /
      • Mesterséges intelligencia
      • Új kezelések fejlesztése
      • Új finanszírozási források
      • Maszkok és egyéni védőeszközök gyártása, szállítása és újrahasznosítása a vállalatok számára
      • Lélegeztetőgépek fejlesztése és javítása
      • Egyéb

Ez a platform június 30-ig tart nyitva, a határidő szükség esetén halasztható.

Bővebb információ és csatlakozás: https://biowin-cooperation-platform-covid-19.b2match.io/

Technology & Business Cooperation Days 2020

A 2020-as Hannover Messe lemondása ellenére is megrendezik a műszaki és üzleti együttműködések létrejöttét célzó „Technology & Business Cooperation Days 2020” eseményt.

Az előre egyeztetett virtuális tárgyalások 2020. július 13-16 között lesznek.

A rendezvényre már több, mint négyszázan regisztráltak.

Fókuszban:

      • Ipar 4.0 és okos gyár megoldások
      • Erőforrások és energiahatékony termelési technológiák
      • Fenntartható energia és mobilitás
      • Mérőeszközök

Bővebb információ és jelentkezés: https://technology-business-cooperation-days-2020.b2match.io/

Eseménynaptár

A folyamatosan frissülő nemzetközi eseménynaptár itt érhető el:

https://zmva.hu/enterprise-europe-network/enterprise-europe-network-rendezvenynaptar/