SEPIaM-CC események

Magyarországi zárókonferencia – 2022.02.16.

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a 2022. február 16-án, Lentiben a Thermal Hotel Balance-ban 9:30-as kezdéssel rendezte meg a “A határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén”, SEPlaM-CC című projekt zárókonferenciáját.

Varga Úr, az Alapítvány ügyvezetője bemutatkozó beszéde során bemutatta a SEPlaM-CC projekt; annak céljai, tevékenységei és az elért eredmények kerültek ismertetésre. Ezt követően Lenti város polgármestere, Horváth Úr a fenntartható város témában tartott előadást.

A záróelőadást Heves Úr tartotta meg a Lenti város számára készített a SECAP témában, amely a SEPlaM-CC projekt tevékenységének részeként került kidolgozásra.

Az előadások után a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni az előadóknak, melynek eredményeként színvonalas és aktív beszélgetés alakult ki.

Horvátországi zárókonferencia – 2022.02.16.

A Muraközi Energetikai Ügynökség Kft. 2022. február 16-án, szerdán 10:00 órai kezdéssel tartotta a SEPlaM-CC projekt zárókonferenciáját a Muraközi Technológiai és Innovációs Központban. A zárókonferencián bemutatásra kerültek a 2020 július elején kezdődött projekt húsz hónapos megvalósítása során elért eredmények, projekttevékenységek, majd a Muraközi Energetikai Ügynökség Kft. által kidolgozott Muraszerdahely város számára készített Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv is bemutatásra került. A dokumentumot az önkormányzat várhatóan 2022 márciusában fogja elfogadni. A Muraközi Energetikai Ügynökség Kft szakértői mellett az Északi Regionális Energiaügynökség szakértői is jelen voltak a rendezvényen, szakmai előadásuk témája a “közös SECAP” kidolgozásán során szerzett tapasztalataikról szólt.

Negyedik projektpartnertalálkozó – 2022.02.09.

Az utolsó projektpartenertalálkozót a magyar partner szervezte, mely 2022. február 9-én került megrendezésre, Zalaegerszegen az Alapítvány székhelyén. A találkozónak két része volt: az első részben a hátralévő projektevékenységekről egyeztettek, melyeket 2022 február végéig kell megvalósítani. A második részben a szakmai rész következett, mely során a horvátországi és magyarországi szakértők egyeztettek a Fenntartható Energia és Klíma Akciótervekről (SECAP), melyek Lenti és Muraszerdahely városának készülnek. A Muraközi Energetikai Ügynökség szakértői, valamint az IMRO-DDKK Nonprofikt Kft., az Alapítvány által megbízott szakértők egyeztettek. A szakértők a SECAP dokumentumok véglegesítése előtt megosztották egymással a tudásukat, melynek egyik célja az, hogy az önkormányzat elé terjesszék a SECAP-ot, azért hogy majd az hivatalosan is elfogadásra kerüljön.

A stratégiai tervezés közös módszertana

A projektpartnerek, szakértők, műszaki és szakmai tanácsadók segítségével kidolgoztak egy közös módszertant a stratégiai tervezésre (Ivan Plačko, Muraközi Technológiai és Innovációs Központ Kft-.). A stratégiai tervezés közös módszertanát egy olyan eszköznek tekintik, amelyet segédletként tudnak felhasználni a tervezés során. A dokumentum segítséget nyújt a helyi és regionális önkormányzatok számára, azért hogy a közigazgatási területeiken megteremsték a hatékony energia- és klímatervezési elemeket.

Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv

A Polgármesterek Szövetsége a világ legnagyobb városokat és településeket összefogó mozgalma, mely az energiát érintő helyi tevékenységekre összpontosít; fókusza az éghajlatváltozás és az energiahatékonyság. Jelenleg 57 ország több mint 9000 helyi és regionális önkormányzata tagja a szövetségnek, mely módszertani és technikai támogatást nyújt a hivataloknak. A Polgármesterek Szövetsége tagjaniank kötelező kidolgozni és elfogadni Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP).  A SECAP egy stratégiai dokumentum, amely az energiafelhasználás jelenlegi állása alapján meghatározza az energiahatékonysági intézkedéseket, a megújuló energiaforrások felhasználását és az éghajlatváltozás mérséklését célzó intézkedéseket, melyek végrehajtása 2030-ra legalább 55%-os csökkentést eredményez az üvegházhatású gázok kibocsátását illetőleg.  A projekt megvalósítása során két SECAP-ot dolgoztak ki, az egyiket a magyarországi Lenti, a másikat pedig a horvátországi Muraszerdahely városának.

Jó gyakorlatok elemzése a megújúló energiafelhasználás, a klímaváltozás csökkentése tekintetében, a két állam közötti hasonlóságok és különbségek áttekintésével

A projektpartnerek összegyűjtötték és elemezték a nemzeti és a nemzetközi jó példákat az épületek energetikai felújításával, a megújuló energiaforrások használatával és az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatosan. Ezen jó gyakorlatok gyűjtemény legfőbb célja, hogy inspirációt nyújtsanak és jó példaként szolgáljanak hasonló tevékenységek megvalósításához a horvát-magyar határon átnyúló régiókban. Mind a kettő projektpartner külön-külön elkészítette az elemzését a legjobb gyakorlati példákról, melyet ezt követően egyesítettek egy közös jó gyakorlatok dokumentumban. A projektpartnerek összesen 19 jól bevált gyakorlati példát azonosítottak és elemeztek.

Közös jó gyakorlat elemzés, SEPIaM-CC

Szakmai útmutató a helyi és regionális önkormányzatok számára az energia- és klímatervezésre, valmint -gazdálkodásra vonatkozóan

A projektpartnerek közös iránymutatásokat dolgoztak ki a helyi és regionális önkormányzatok számára, melyek fő célja, hogy útmutatást nyújtsanak a megfelelő energia- és klímatervezési folyamatok, tervek kidolgozásához. Ezek az iránymutatások olyan eszközök, amelyek segítik a politikai döntéshozókat abban, hogy a területükön felmérjék és biztosítsák az energiaszükségleteiket, azok gazdasági lehetőségeit.  

Projekt szórólap

A SEPlaM-CC projekt keretein belül szórólap is készült. A szórólap betekintést nyújt a  projektről, annak fő céljáról és a várható eredményeiről. Mindenemlett általános információt nyújt a projektről; megjeleníti a projektpartnereket, a projekt időtartalmát, a költségvetést, továbbá a projekt weboldalának az elérhetősége is megtalálható. A szórólap fontos kiegészítés a projekt keretében eddig készült promóciós anyagoknak.

Tekintse meg a SEPlaM-CC projekt magyar nyelvű szórólapját ITT.

MEGHÍVÓ

HATÁRON ÁTNYÚLÓ HÁLÓZATÉPÍTŐ WORKSHOPRA

Az Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló „A határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén” című, HUHR/1901/3.1.1/0048 számú, SEPIaM-CC akronimmal rendelkező projekt keretein belül 

a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a projekt zárókonferenciájára, mely  

2022. február 16-án, szerdán 9:30 órai kezdéssel kerül megrendezésre

Thermal Hotel Balance, rendezvénytermében 
(cím: 8960 Lenti, Táncsics Mihály utca 8.)
 

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban kötelező előzetes regisztrációhoz kötött!

A COVID-19 járványügyi intézkedések betartása miatt az eseményen a résztvevők száma korlátozott, az eseményen mindenki saját felelősségére vesz részt

A résztvevők számára ebédet biztosítunk.

Szíves részvételére számítunk és részvételi szándákát  az alábbi elérhetőségeken jelezze regisztrációs űrlap visszaküldésével legkésőbb 2022. február 14., 12 óráig: 

e-mail: , telefonszám: +36-30-487-4491.

Szeretettel várjuk rendezvényünkön! 

 

Az Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló „A határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén” című, HUHR/1901/3.1.1/0048 számú, SEPIaM-CC akronimmal rendelkező projektet a Muraközi Energetikai Ügynökség, mint vezetőpartner, valamint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint projektpartner valósítja meg.

PROGRAM

Idő

Téma és előadó

9:00 – 9:30

Regisztráció 

9:30 – 9:45

Köszöntő, zárókonferencia megnyitója:
Varga Miklós, ügyvezető igazgató helyettes, Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

9:45 – 10:00

SEPlaM-CC bemutatása (célok, tevékenységek, eredmények)
Kozma Tímea, projektmenedzser, Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

10:00 – 10:30

Lenti, a fenntartható város
H
orváth László, Lenti Város Polgármestere

10:30 – 11:00 

Az integrált fenntartható energiatervezés koncepciója – a regionális interaktív fórumok alapján (2ISECAP)
Štefan Žohar, Pomurjei Energatikai Ügynökség

11:00 – 11:30

A Lenti SECAP bemutatása
Heves Gábor, szakértő, IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

11:30 – 12:00

Kérdések-válaszok, panelbeszélgetés
Simon Gábor, tanácsadó, Enterprise Europe Network 

Zárszó

12:00 – 13:00

Ebéd

Üdvözlettel:

                                               Varga Miklós

                                               Ügyvezető igazgató helyettes

                                               Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

 

 

Megjegyzés – A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül az az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 ellenőrző szervei számára, mely a projekt nyomonkövetése, valamint a kommunikációs megjelenések céljából kerülnek felhasználásra. A  résztvevő a rendezvényen való regisztrációjával, részvételével előzetes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a rendezvényen róla kép- és hangfelvétel készüljön, s ezeket a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a rendezvényről szóló tájékoztatásaiban, valamint egyéb kiadványaiban és online felületein felhasználhatja. 

 

Projekt bemutatása:

A projekt fő célja a határokon átnyúló állami intézmények kapacitásának növelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás mérséklése az eddigi tapasztalatok, ismeretek és a jó gyakorlati példák alapján. 

A projekt további célja az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások felhaszálása, azok használatának ösztönzése a köz- és a magánszférában egyaránt.

A projekt megvalósítása 2020 júliusában kezdődött és 2022. február végén fejeződik be. A projekt teljes költségvetése 176 075,35 €, amelynek 85%-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz, mely támogatási összeg összesen 149 664,04 €. 

Mint mindannyian tudjuk, az energiatervezésben és az éghajlatváltozás mérséklésében a helyi és regionális önkormányzatok töltik be a fő szerepet, így a projekt keretein belül két határokon átnyúló HU-HR területen működő helyi önkormányzati egység számára egy-egy Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) kerül kidolgozásra, ezáltal ezen önkormányzatok közvetlenül részt tudnak venni a projekt tevékenységeinek végrehajtásában. 

A SECAP-ok kidolgozása során a helyi önkormányzati egységek közigazgatási területén meghatározzák az energiahatékonyság növelését, a megújuló energiaforrások felhasználását és az éghajlatváltozás mérséklését célzó konkrét intézkedéseket, időbeli ütemtervvel és meghatározott tevékenységekkel.

A projekt keretein belül további határokon átnyúló hálózati és oktatási workshopok kerülnek megrendezésre annak érdekében, hogy a különböző területek szakértői között együttműködés alakuljon ki, valamint az érintett közfoglalkoztatottak kapacitásának növelésének érdekében.

A fenntartható energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklése napjaink két legnagyobb problémája,  ezen problémákból adódó kihívások leküzdésében a siker kulcsa a megfelelő stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozása helyi, regionális és országos szinten valamint a dokumentumokban meghatározott intézkedések sikeres végrehajtásában rejlik.

A hatékony energetikai tervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének, valamint a vonatkozó stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozásának alapja a határon átnyúló területeken egy közös, határokon átnyúló módszertan kidolgozása, amely magában foglalja a projekt partnerországainak sajátosságait, meghatározza a tevékenységeket és az érintettek bevonása az energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének teljes folyamatába.

A hálózatépítő esemény fő célja a határokon átnyúló HU-HR érintett felek között hatékony együttműködés kialakítása a stratégia tervezések és a SECAP fejlesztések közös módszertana céljából.

 

Regisztrációs űrlap

Invitation

Registration form

Második határon átnyúló workshop – Lenti, 2021.10.05.

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2021. október 5-én rendezte meg az „Együttműködés, tudásmegosztás, stratégia tervezés, közös módszertan kidolgozása a SECAP során” című SEPIaM-CC projekt határon átnyúló eseményét.

A workshop fő célja volt, hogy információt nyújtson a helyi és regionális önkormányzatok, közintézmények és a lakosság számára a projektországokban megvalósult jó gyakorlati példák alapján, az energia- és éghajlat-tervezés folyamatairól.

A workshop a Lenti Művelődési Központban került megrendezésre, melyen több, mint harminc érdeklődő vett részt és jutott számos hasznos információhoz a horvátországi és magyarországi fenntartható klímatervezésről.

sepiam_Logo-EC-Day

Első határon átnyúló worksop került megrendezésre Csáktornyán 2021. szeptember 21-én

A Muraközi Energetikai Ügynökség szervezésében, a SEPlaM-CC projekt keretében 2021. szeptember 21-én, kedden került megrendezésre az első „Kapacitásépítés a hatékony energia- és éghajlat-tervezés érdekében” című workshop.

Ahogy a program címe is sugallja, a határon átnyúló workshop célja az energetika és klímatervezés területén a partnerországok helyi és regionális kormányzati szerveinek, közintézményeinek, polgárainak  kapacitásnövelése, kooperációja, tudáscseréje, a jó példák figyelembevételével.

A workshop a Muraközi Technológiai és Innovációs Központ, csáktornyai Muraközi Tudáscenter intézményében került megrendezésre. Az eseményen húsz érdeklődő vett részt, akik információt kaptak a SEPIaM-CC projektről, helyi és regionális szinten az energia- és éghajlat -tervezés kérdéseiről, valamint a horvátországi és magyarországi jó gyakorlati példáiról egyaránt.

sepiam_Logo-EC-Day

MEGHÍVÓ

HATÁRON ÁTNYÚLÓ HÁLÓZATÉPÍTŐ WORKSHOPRA

 

„Együttműködés, tudásmegosztás, stratégia tervezés, közös módszertan kidolgozása a SECAP során”

 

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a SEPIaM-CC projekt hálózatépítő workshopjára, mely

2021. október 05-én, kedden 9:00 órai kezdéssel kerül megrendezésre a

Lenti Városi Művelődési Központban. (Cím: 8960 Lenti, Templom tér 5.)

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban kötelező előzetes regisztrációhoz kötött!

A COVID-19 járványügyi intézkedések betartása miatt az eseményen a résztvevők száma korlátozott, az eseményen oltási kártyával lehet részt venni, saját felellőségre.

A résztvevők számára ebédet biztosítunk.

 

 

Szíves részvételére számítunk és részvételi szándákát  az alábbi elérhetőségeken jelezze  a mellékelt regisztrációs űrlap visszaküldésével legkésőbb 2021. október 04., 12 óráig:

e-mail: , telefonszám: +36-30-487-4491.

Szeretettel várjuk rendezvényünkön! 

Az Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló „A határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén” című, HUHR/1901/3.1.1/0048 számú, SEPIaM-CC akronimmal rendelkező projektet a Muraközi Energetikai Ügynökség, mint vezetőpartner, valamint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint projektpartner valósítja meg. 

A rendezvény angol-horvát-magyar nyelven zajlik, azonban magyar-horvát nyelvű folyamatos tolmácsolás biztosított.

PROGRAM

Idő

Téma és előadó

9:00 – 9:30

Regisztráció 

9:30 – 9:45

Köszöntő, hálózatépítő workshop megnyitója

        Horváth László, Lenti város polgármestere

9:45 – 10:00

SEPlaM-CC bemutatása (célok, tevékenységek, eredmények)

        Kozma Tímea, projektmenedzser, Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

10:00 – 10:30

Magyarországi jó gyakorlatok az energetika és klímavédelem területén

        Heves Gábor, szakértő, IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

10:30 – 11:00 

Kávészünet

11:00 – 11:30

Projekt eredmények áttekintése az energia- és éghajlat – tervezés területén, helyi és regionális szinten; a SECAP készítés aktuális helyzete Muraszerdahelyen

        Niki Radiković, energetikai szakértő, Muraközi Energetikai Ügynökség

11:30 – 12:00

A SECAP készítés aktuális helyzete Lentiben

        Heves Gábor, szakértő, IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

12:00 – 13:00

Ebéd

13:00-14:30

Geotermikus beruházás megtekintése Lentiben

        Lenti Városgazdálkodási Kft. képviselője

14:30-15:00

Kötetlen beszélgetés lehetősége

Zárszó

 

Üdvözlettel:

                                               Varga Miklós

                                               Ügyvezető igazgató helyettes

                                               Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

 

 

Megjegyzés – A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül az az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 ellenőrző szervei számára, mely a projekt nyomonkövetése, valamint a kommunikációs megjelenések céljából kerülnek felhasználásra. A  résztvevő a rendezvényen való regisztrációjával, részvételével előzetes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a rendezvényen róla kép- és hangfelvétel készüljön, s ezeket a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a rendezvényről szóló tájékoztatásaiban, valamint egyéb kiadványaiban és online felületein felhasználhatja. 

Projekt bemutatása:

A projekt fő célja a határokon átnyúló állami intézmények kapacitásának növelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás mérséklése az eddigi tapasztalatok, ismeretek és a jó gyakorlati példák alapján.

A projekt további célja az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások felhaszálása, azok használatának ösztönzése a köz- és a magánszférában egyaránt.

A projekt megvalósítása 2020 júliusában kezdődött és 2022. február végén fejeződik be. A projekt teljes költségvetése 176 075,35 €, amelynek 85%-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz, mely támogatási összeg összesen 149 664,04 €.

Mint mindannyian tudjuk, az energiatervezésben és az éghajlatváltozás mérséklésében a helyi és regionális önkormányzatok töltik be a fő szerepet, így a projekt keretein belül két határokon átnyúló HU-HR területen működő helyi önkormányzati egység számára egy-egy Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) kerül kidolgozásra, ezáltal ezen önkormányzatok közvetlenül részt tudnak venni a projekt tevékenységeinek végrehajtásában.

A SECAP-ok kidolgozása során a helyi önkormányzati egységek közigazgatási területén meghatározzák az energiahatékonyság növelését, a megújuló energiaforrások felhasználását és az éghajlatváltozás mérséklését célzó konkrét intézkedéseket, időbeli ütemtervvel és meghatározott tevékenységekkel.

A projekt keretein belül további határokon átnyúló hálózati és oktatási workshopok kerülnek megrendezésre annak érdekében, hogy a különböző területek szakértői között együttműködés alakuljon ki, valamint az érintett közfoglalkoztatottak kapacitásának növelésének érdekében.

A fenntartható energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklése napjaink két legnagyobb problémája,  ezen problémákból adódó kihívások leküzdésében a siker kulcsa a megfelelő stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozása helyi, regionális és országos szinten valamint a dokumentumokban meghatározott intézkedések sikeres végrehajtásában rejlik.

A hatékony energetikai tervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének, valamint a vonatkozó stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozásának alapja a határon átnyúló területeken egy közös, határokon átnyúló módszertan kidolgozása, amely magában foglalja a projekt partnerországainak sajátosságait, meghatározza a tevékenységeket és az érintettek bevonása az energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének teljes folyamatába.

 

A hálózatépítő esemény fő célja a határokon átnyúló HU-HR érintett felek között hatékony együttműködés kialakítása a stratégia tervezések és a SECAP fejlesztések közös módszertana céljából.

 

Regisztrációs űrlap

Invitation

Registration form

Második határon átnyúló hálózatépítő esemény – Zalaegerszeg

Az „Együttműködés, tudásmegosztás és tapasztalatcsere az energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének területén” című, második határon átnyúló hálózatépítő eseményt a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2021. június 29-én rendezte meg. A rendezvény 9:30 –kor kezdődött a Pannon Egyetem zöld kampuszán. A esemény fő célja az együttműködés kialakítása, az ismeretek és tapasztalatok cseréje a fenntartható energetikai tervezés és az éghajlatváltozás mérséklése terén. A rendezvény az e témával foglalkozó releváns szakértőknek szólt: a helyi és regionális kormányzati egységeknek, a fejlesztési és energiaügynökségeknek, valamint más állami és magánintézményeknek. Az eseményen körülbelül 20 fő szakértő vet részt, számukra a rendezvény elején a SEPlaM-CC projekt bemutatásra került. A projekt bemutatását követően további számos elődást hallhattak az érdeklődők, a következő témákban: energiaszegénység, stratégiai energia- és klímatervezés helyi és regionális önkormányzati egységek szintjén, Fenntartható Energia- és Éghajlatváltozási cselekvési tervek, kihívások a kisvárosok számára. Az esemény tematikus része után egy rövid túra került lebonyoloításra a zöld kampusz területén.

MEGHÍVÓ

HATÁRON ÁTNYÚLÓ HÁLÓZATÉPÍTŐ ESEMÉNYRE

„Együttműködés, tudásmegosztás és tapasztalatcsere

az energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének területén.”

 

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a SEPIaM-CC projekt hálózatépítő eseményére, mely 2021. június 29-én, kedden 9:00 órai kezdéssel kerül megrendezésre

Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ Gazdálkodási Karon

(Cím: 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A, Infocentrum, II. emelet,

Parkolás: az egyetemi központ bejárata előtti parkolóban ingyenesen lehetséges)

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban kötelező előzetes regisztrációhoz kötött!

A COVID-19 járványügyi intézkedések betartása miatt az eseményen a résztvevők száma
korlátozott, az eseményen oltási kártyával lehet részt venni, saját felellőségre.

A résztvevők számára ebédet biztosítunk.

Szíves részvételére számítunk és részvételi szándákát  az alábbi elérhetőségeken jelezze  a mellékelt regisztrációs űrlap visszaküldésével legkésőbb 2021. június 28., 12 óráig:

e-mail: ,telefonszám: +36-30-487-4491.

Szeretettelvárjuk rendezvényünkön! 

Az Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló „A határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén” című, HUHR/1901/3.1.1/0048 számú, SEPIaM-CC akronimmal rendelkező projektet a Muraközi Energetikai Ügynökség, mint vezetőpartner, valamint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint projektpartner valósítja meg.

A rendezvény angol-horvát-magyar nyelven zajlik, azonban magyar-horvát nyelvű folyamatos tolmácsolás biztosított.

 

PROGRAM

Idő

Téma és előadó

9:00 – 9:30

Regisztráció 

9:30 – 9:40

Köszöntő, hálózatépítő esemény megnyitója

         Varga Miklós, ügyvezető igazgató helyettes, Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

9:40 – 9:50

SEPlaM-CC bemutatása (célok, tevékenységek, eredmények)

       
Kozma Tímea, projektmenedzser, Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

9:50 – 10:10

Energiaszegénység fogalmi meghatározása

       Heves Gábor, szakértő, IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

10:10 – 10:30 

Kávészünet

10:30 – 10:50

Stratégiai tervezés helyi és regionális szinten

             Ivan Plačko, ügyvezető, Muraközi Technológiai és Innovációs Központ – TICM Kft.

10:50 – 11:10

Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) – ötlettől a megvalósításig

       Niki Radiković, energetikai szakértő, Muraközi Energetikai Ügynökség

11:10 – 11:30

SECAP készítés kihívásai egy kis városban

         Heves Gábor, szakértő, IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

11:30 – 13:00

Ebéd

13:00-15:00

Séta a zöld kampuszon, jó példák bemutatása, kötetlen beszélgetés

 –   Gombos Tamás, műszaki ügyvivő, Pannnon Egyetem, Zalaegerszeg

 

 

Üdvözlettel:

                                               Varga Miklós

                                               Ügyvezető igazgató helyettes

                                               Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

 

Megjegyzés – A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül az az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 ellenőrző szervei számára, mely a projekt nyomonkövetése, valamint a kommunikációs megjelenések céljából kerülnek felhasználásra. A  résztvevő a rendezvényen való regisztrációjával, részvételével előzetes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a rendezvényen róla kép- és hangfelvétel készüljön, s ezeket a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a rendezvényről szóló tájékoztatásaiban, valamint egyéb kiadványaiban és online felületein felhasználhatja. 

Projekt bemutatása:

A projekt fő célja a határokon átnyúló állami intézmények kapacitásának növelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás mérséklése az eddigi tapasztalatok, ismeretek és a jó gyakorlati példák alapján.

A projekt további célja az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások felhaszálása, azok használatának ösztönzése a köz- és a magánszférában egyaránt. A projekt megvalósítása 2020 júliusában kezdődött és 2022. február végén fejeződik be. A projekt teljes költségvetése 176 075,35 €, amelynek 85%-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszíroz, mely támogatási összeg összesen 149 664,04 €. Mint mindannyian tudjuk, az energiatervezésben és az éghajlatváltozás mérséklésében a helyi és regionális önkormányzatok töltik be a fő szerepet, így a projekt keretein belül két határokon átnyúló HU-HR területen működő helyi önkormányzati egység számára egy-egy Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) kerül kidolgozásra, ezáltal ezen önkormányzatok közvetlenül részt tudnak venni a projekt tevékenységeinek végrehajtásában. A SECAP-ok kidolgozása során a helyi önkormányzati egységek közigazgatási területén meghatározzák az energiahatékonyság növelését, a megújuló energiaforrások felhasználását és az éghajlatváltozás mérséklését célzó konkrét intézkedéseket, időbeli ütemtervvel és meghatározott tevékenységekkel. A projekt keretein belül további határokon átnyúló hálózati és oktatási workshopok kerülnek megrendezésre annak érdekében, hogy a különböző területek szakértői között együttműködés alakuljon ki, valamint az érintett közfoglalkoztatottak kapacitásának növelésének érdekében. A fenntartható energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklése napjaink két legnagyobb problémája,  ezen problémákból adódó kihívások leküzdésében a siker kulcsa a megfelelő stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozása helyi, regionális és országos szinten valamint a dokumentumokban meghatározott intézkedések sikeres végrehajtásában rejlik. A hatékony energetikai tervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének, valamint a vonatkozó stratégiai és tervezési dokumentumok kidolgozásának alapja a határon átnyúló területeken egy közös, határokon átnyúló módszertan kidolgozása, amely magában foglalja a projekt partnerországainak sajátosságait, meghatározza a tevékenységeket és az érintettek bevonása az energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének teljes folyamatába.

A hálózatépítő esemény fő célja a határokon átnyúló HU-HR érintett felek között hatékony együttműködés kialakítása a stratégia tervezések és a SECAP fejlesztések közös módszertana céljából.

Regisztrációs űrlap

Invitation

Registration form

Harmadik projekttalálkozó

2021. június 8-án került megrendezésre a SEPlaM-CC projekt hálózatépítő eseménye, valamint a harmadik projektpartner találkozója. A rendezvényt a Muraközi Energetikai Ügynökség rendezte a csáktornyai Technológiai és Innovációs Központ épületben. A találkozó során a projektpartnerek konzultáltak azon kulcsfontosságú lépésekről, amelyek a harmadik jelentési időszak végéig (2021 június vége) kerülnek megvalósításra, valamint a következő jelentési időszakokban szükséges tevékenységekről. A partnerek összegezték a kötelező projekttevékenységeket, melyek alapján a projekt előrehaladását megfelelőnek találták, jelentős eltérések a projekt kimenetelének szempontjából nem merültek fel.

 Első hálózatépítő esemény – Csáktornya

A Muraközi Energetikai Ügynökség 2021 június 08-án bonyolította le a projekt első határon átnyúló hálózatépítő eseményét csáktornyai a Technológiai és Innovációs Központban. Az „Együttműködés, tudásmegosztás és tapasztalatcsere az energiatervezés és az éghajlatváltozás mérséklésének területén” című workshop az Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló, SEPIaM-CC projekt keretein belül került megrendezésre.

A határon átnyúló hálózati esemény fő célja az érintett felek között horvát-magyar határon átnyúló hatékony együttműködés kialakítása; az energia-, éghajlattervezéshez, a Fenntartható Energia és Klíma Akciótervek kidolgozásához szükséges közös határon átnyúló stratégiai módszertan kidolgozása.

A workshop célcsoportja: helyi és regionális önkormányzatok, energetikai és fejlesztési ügynökségek, kis- és középvállalkozások, nonprofit szervezetek és minden azon további releváns érdeklődők, akik kulcsszerepet játszanak az energia- és éghajlattervezés folyamatában. A rendezvény horvát- magyar nyelvű tolmácsolással került megrendezésre.

Alen Višnjić Úr, a Muraközi Energetikai Ügynökség igazgatója, köszöntötte a résztvevőket és megnyitotta az eseményt, majd kollegái röviden bemutatták a SEPlaM-CC projektet, annak tevékenységeit, céljait és a várható eredményeket. Ezt követően az érdeklődők további előadásokat hallhattak a stratégiai energia- és éghajlattervezés, a fenntartható energia és az éghajlatváltozás cselekvési tervek, a kisvárosok fenntartható energia- és éghajlatváltozás cselekvési terveinek kidolgozása terén.

A workshop második felét a „Kihívások az energiával és éghajlattal kapcsolatos stratégiai és tervezési dokumentumok elkészítésében és megvalósításában” című panelbeszélgetésnek szentelték az alábbi beszélgetőpartnerekkel:
Ivan Plačko – a muraközi Technológiai és Innovációs Központ igazgatója;
Miroslav Hržić, Prelog város gazdasági tanácsadója;
Velimir Šegon, az Északnyugat-Horvátország Regionális Energiaügynökség igazgatóhelyettese.

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nyílt felhívást hirdet a Zala megyei önkormányzatok számára

Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 „A határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés és energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén” című, HUHR/1901/3.1.1/0048 számú, SEPIaM-CC
akronimmal rendelkező projekt  megvalósítása során a projektpartnerek díjmentesen egy-egy Fenntartható Energia és Klíma Akciótervet (SECAP) dolgoznak ki egy Zala megyei önkormányzat, valamint egy a horvátországi Muraközben működő helyi önkormányzat számára.

Az akcióterv megoldást nyújt a túlzott energiafogyasztás csökkentésére, alternatívát mutat az energiafelhasználásban egyaránt, segíti a jövőbeni beruházások tervezését, nem utolsó sorban számos Európai Uniós pályázat esetében előnyt jelent, ha az önkormányzat már rendelkezik Akciótervvel, hosszútávon pedig így csökken a település energiafelhasználása – a lakosság számára a rezsiköltség –, függetlenedik az energiaszolgáltatóktól és élhetőbb lakókörnyezet jöhet létre.

Pályázat témája: egy Zala megyei önkormányzat számára díjmentesen egy Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) elkészítése.

Pályázat időtartalma: 2021. április 01-30.

Pályázni a nyílt felhívási dokumentumban foglaltak alapján lehet.

A dokumentumok elérhetőek az alábbiak szerint.

SEPIaM-CC nyílt pályázati felhívás

SEPIaM-CC jelentkezési lap

SEPIaM-CC nyilatkozat

További információ:

Kozma Tímea, projektmenedzser

Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.

Mobil: +36-30-487-4491

Email: 

Web: www.zmva.hu

 „A projekt az EU támogatásával a Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.”

Második partnertalálkozó

 

A Muraközi Energetikai Ügynökség (Međimurska energetska agencija d. o. o. MENEA), valamint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) 2021. február 5-én tartotta a második projektpartner találkozót, melyet virtuális formában a ZOOM platformon keresztül bonyolítottak le.

A találkozó során a Muraközi Energetikai Ügynökség bemutatta a projekt tevékenységeit, majd a partnerek közösen meghatározták a következő tevékenységek megvalósításához szükséges lépéseket.

A találkozó témái a következők voltak: projekt menedzsment, kommunikációs tevékenységek, a fenntartható energetikai tervezés jelenlegi gyakorlatának elemzése, a stratégia tervezés, a SECAP fejlesztésének, módszertanának kidolgozása, valamint a kapacitásnövelés és a határokon átnyúló együttműködés fejlesztése.

A találkozó eredményesen zárult. A konzorciumban részt vevő partnerek meghatározták azokat a  tevékenységeket, amelyeket a projekt megvalósításának következő hónapjaiban hajtanak majd végre.

Energiahatékonyság, klímavédelem

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány részt vesz a „Határon átnyúló állami intézmények kapacitásnövelése a fenntartható energiatervezés, energiakezelés, valamint az éghajlatváltozás enyhítése terén”, SEPIaM-CC című, HUHR/1901/3.1.1/0048 számú magyar-horvát projektben, amelynek keretében nyitókonferenciát szervezett 2020 szeptember 10-én Lenti városában.

A húsz hónapos projekt célja az, hogy fenntartható energiapolitika valósuljon meg a határmenti horvát-magyar régiókban, valamint mindenki számára iránymutatóak legyenek a közintézmények fenntartható energiatervezése és energiakezelése. A projekt részletes törekvései a következők: fenntartható környezet megteremtése, az életminőség javítása, az éghajlatváltozás csökkentése, az energiahatékonyság növelése, a már kialakult jó példák átültetése a gyakorlatba, a közös célok megfogalmazása, a lakosság és a hatósági szervezetek bevonása és együttműködése.

Ahhoz, hogy a SEPIaM-CC projekt ezen célkitűzési megvalósulhassanak, a projekt szakértői megvizsgálják a meglévő energia- és éghajlattervezéssel, éghajlatkezeléssel kapcsolatos stratégiai dokumentumokat, korszerű pénzügyi és energetikai elemzéseket végeznek, határon átnyúló munkaértekezleteket szerveznek,  ahol egyeztetik a horvát-magyar vizsgálatokat, melyek alapján egy horvát-magyar módszertant dolgoznak ki, arra a célra, hogy előmozdítsa a felek közötti együttműködést az éghajlatváltozás megállítása érdekében.

További információ: www.zmva.hu

A projekt az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Keressen minket!

Telefon
+36 92 316 033

E-mail

Ügyfélszolgálat
8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.
8360 Keszthely, Szalasztó utca 22.
8960 Lenti, Deák Ferenc utca 4.
8800 Nagykanizsa, Sugár utca 10.

Ügyfélfogadás
Hétfő – Csütörtök: 08:00–15:30
Péntek: 8:00–14:00

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kövessen minket!